Mivel a nyakunkon az újabb szezon, gondoltam összedobok egy ilyen postot is, hogy mik érdekelnek, stb. A szezon nekem már elég szomorúan kezdődik, mert mind a 3 jelenleg futó, 10 pontot érő animém véget ér (FMA: BH, Durarara, Angel Beats), de remélhetőleg kezdődik majd valami olyan, ami felválthatja őket.
Kezdem akkor sorban a chart alapján:
Highschool of the Dead: Alapjába véve nem vagyok oda a zombis storykért, de ez annyira hype-olva van, hogy mindenképpen megnézem majd legalább az első néhány részt. A karakterdesign elég egyedinek tűnik, és az animáció is jóra sikeredett (bár ez a MADHOUSE-tól el is várható), szóval minden a történeten múlik.
Seikimatsu Occult Academy: Az “Anime no Chikara” project harmadik és egyben utolsó darabja, és mivel az előzőeket is néztem/nézem, ezt sem hagyom ki. Az alapkoncepció érdekesnek tűnik, remélem ki is hoznak belőle valami jót, és nem csak más animék utánzása lesz.
Sengoku Basara Two: Az első sorozatért nem voltam annyira oda anno, mert a szép grafikán kívül semmit sem tudott felmutatni, de így mostanra mégis szép emlékként emlékszek rá, szóval mindenképpen nézni fogom a folytatást. Az FMA:BH helyét veszi át, ami a legdrágább timeslot, szóval a produkció minőségével biztos nem lesz baj, hiszen elég nagy költségvetése lehet.
Shi Ki: Szintén egy bizonyos szinten hype-olt sorozat, de legalább a vámpírok valamivel közelebb állnak hozzám, mint a zombik. A NotaminA timeslotban fog menni, ahonnan mindig eredeti és jó animék jönnek elő, szóval ez az egyik olyan cím, amit különösebben várok.
Kuroshitsuji 2: Ezen még nagyon gondolkodok, mivel látszólag elég nagy szemét lesz. Az hagyján, hogy az eredeti történethez semmi köze, de a trailerből úgy tűnik ugyanazokat a jeleneteket hasznosítják újra, mint amik az előző sorozatban is voltak. A 2 új szereplő meg elég unszimpatikus eddig, szóval elképzelhető, hogy ezt most majd kihagyom.
Nurarihyon no Mago: A legesélyesebb anime a “szezon kedvence” címre nálam, mert nem csak az egyik kedvenc stílusomba tartozik (shounen), de az egyik kedvenc témámmal is foglalkozik (youkaiok). Néhány oldalt láttam a mangából, és azt artwork is nagyon szépnek tűnt, bár ebből az animében nem biztos, hogy sokat fogunk látni (főleg, hogy a Studio Deen csinálja, ami nem éppen arról híres, hogy minőségi munkákat végez). Kíváncsi vagyok hány részes lesz, bár valószínűleg csak egy egyszerű 26-52 animére számíthatunk.
Tono to Issho: Nem igazán érdekel, az OVA sem tetszett (végig se néztem), és amúgy sem lesz hozzá sub. Ezt kihagyom.
The Legend of the Legendary Heroes: Ezt nézni fogom, szeretem az ilyen stílusú fantasy történeteket, és a trailer alapján nem tűnik rossznak. Kicsit attól félek, hogy túlzásba fogják vinni a vígjátékot, legalábbis a cím alapján ezt elképzelhetőnek tartom, de azért remélem tényleg jó lesz. Nem akarok egy második Sacred Blacksmith-t.
Osaka Hamlet: What?
Amagami SS: A VN elég híres, elvileg jó a története, szóval ja. Szeretem az olyan VN adaptációkat, amik a storyra fókuszálnak, és nem a fanservice-re, szóval ezt szerintem szeretni fogom. A trailerből ítélve elég szép lesz az animáció is. Az egyedüli buktatója a dolognak a történet elmesélése lehet, ugyanis a sorozat több fejezetből fog állni, és mindegyik, egymástól teljesen függetlenül fogja feldolgozni a különböző lányok route-jait.
Ookamisan to Shichinin no Nakamtachi: Igazából erről nem tudok túl sokat, de a trailer alapján megtetszett + J.C. Staff + Taiga klón, szóval nézem.
Mitsudomoe: A Minami-ke első évadjának rendezője rendezi, és mivel azt nagyon szerettem, ezt is nézni fogom. Maga a stílusa is hasonlónak tűnik, azzal a különbséggel, hogy ez látszólag jóval inkább loliconoknak készült, mintsem hogy egyszerű slice-of-life kedvelőknek.
Strike Witches 2: Elsőt nem láttam, és bár a távoli jövőben tervezem, az nem mostanában lesz. Szóval passzolok.
Asobi ni Iku Yo!: Az AIC szokásos nekomimi showja, csodálkozok, hogy minden szezonban elő tudnak drukkolni eggyel. Kihagyom, nem izgatnak az ilyen dolgok, már most tudni, hogy sz*r lesz.
Seitokai Yakuindumo: A Seitokai no Ichizon jut róla eszembe, és az végül is elég jó volt, még ha az első felét szinte végig is szenvedtem. Nézni fogom, az első néhány részt biztosan.
Shukufuku no Campanella: Trailer alapján generic moe-show, generic karakterekkel, gyenge grafikával, de azért én nézni fogom. Okot ne kérdezettek, mert én sem tudom, bár talán reménykedek abban, hogy olyasmi lesz, mint az Aria. (Na nem mintha láttam volna, de sokak szerint valami iszonyú awesome slice-of-life show, ami szintén egy ilyen alternatív, mágikus világban játszódik) Ja, hogy eroge adaptáció. Ez esetben idióta főszereplő, moeség mellett ecchi is, bugyuta történet, és természetesen hárem. De ne legyen igazam.
Sekirei: Pure Engagement: Első szezonból 1 részt láttam még nagyon régen, és bár ecchihez képest állítólag egész jó történettel rendelkezik, jelenleg ezt kihagyom. Majd ha egyszer megnézem az elsőt, természetesen megnézem majd ezt is.
Digimon Xros Wars: Meh.
Szóval ennyi volna, megint jó sok mindent elkezdek, nem tudom mikor fogok leszokni erről a szokásomról. Remélem nem csak kellemetlen, de kellemes csalódások is lesznek ebben a szezonban, akárcsak a tavasziban. Legközelebbi postom amúgy szerintem az egész tavaszi szezon értékeléséről fog szólni, amikor már minden sorozat véget ért, amit nézek (közte a többszezonosok is, mint a Durarara, vagy az FMA: BH). Addig is további jó animézést.

Nagyon tetszett ahogy összefoglaltad, jó volt olvasni. A postod hatására én is átnéztem a mostani szezont és leírtam a véleményemet. Ebbe a szezonban és mint általában majdnem a felét nézem, ha nem többet. De a távozó 2 sorozatot (FMA, Durarara) nem fogja egyiksem pótolni.
Örülök, hogy tetszett.
Hát igen, az FMA-t és a Durararát nehezen fogja pótolni bármi is, főleg az előbbit. Az egyik legjobb anime, amit valaha láttam.
Kint van chart 2010 ősziszezonos képe. Vársz valamit? Vélemény? Esetleg várjak?
Nem is rossz ötlet, mindjárt össze is dobok egy postot róla. Na meg ha már így eszembe juttattad, hogy van blogom, csinálok egy összefoglalót az eddigi nyári szezonból is.