Tavaszi szezon

Na, itt az én nagy visszatérő postom, ami eleinte egy hozzászólásnak indult Junchi blogján, de végül kinőtte magát, és úgy döntöttem ez egy jó alkalom lenne újraindítani a blogomat.

Na szóval, most minden sorozatot fel fogok sorolni a szezonból, amiket nézek (ha jól számolom, ez 15..), és leírom róluk egyenként a véleményemet. Képekkel most nem szolgálok, mert túl sok idő lenne. Ja, és semmi logika nincs a sorrendben, úgy írtam őket, ahogy eszembe jutottak.

Angel Beats: A kedvencem a szezonból, remek vígjáték és dráma elemekkel, illetve egy elég eredeti felállással. Mint ahogy Junchinak is, nekem is leginkább az tetszik benne, ahogy a komoly és komolytalan jeleneteket adagolják, anélkül, hogy túlzásba vinnék bármelyik részt is. Mondjuk a 6. epizód nekem most annyira nem tetszett, valahogy túl gyorsnak tűnt az egész, nem volt idő a dolgokra (magyarán összecsapott volt), és még a gay jelenetek száma is megnőtt.

Arakawa Under the Bridge: A szezon legjobb vígjátéka, nagyon beteg sorozat, tele gagekkel és idiótábbnál idiótább karakterekkel. Nem hasonlítanám a Bakemonogatarihoz (mint ahogy azt sokan mások teszik), mert a grafikán kívül szvsz nem sok hasonlóság van a kettő között. Az Arakawa egy szín tiszta gag-parádé, míg a Bakemonogatari fő cselekménye abból állt, hogy a különböző természetfeletti dolgokat kellett megoldania főhősünknek, és azért a kettő között van különbség.

Working!!: Nem egy rossz sorozat, bár nem is kiemelkedő. Vannak benne kellemes poénok, de semmi lol momentum, szóval ezt leginkább csak akkor ajánlanám, hogyha valakinek  sok szabadideje van, és nem tudja mire tölteni azt. Az viszont plusz, hogy se nem ecchi, se nem túlzott moeség nincs benne, mostanában nem sok ilyen slice-of-life sorozat szokott lenni.

Hakuouki: Nekem annyira nem jött be, bár most az utolsó résszel úgy tűnik végre jobban beindul a történet, szóval remélem innentől izgalmasabb lesz. A sok bishi különösebben nem zavar, jóval inkább az, ahogy látszólag az összes el kezd vonzódni a teljesen személyiség mentes főszereplő kiscsajhoz, illetve, hogy túl lassú az egész.

Sarai-ya Goyou: Ha viszont már szamurájok, akkor a ezt a sorozatot nagyon szeretem, és szerintem megérne bárkinek egy próbát. Attól függetlenül, hogy egy szamuráj a főszereplő, nem sok akció van a sorozatban (4 rész alatt ~10mp), de nekem talán épp ezért tetszik, sokkal seinenesebb, mint eddig bármelyik ilyen témával foglalkozó sorozat, amit láttam. Ez a sorozat is lassú, viszont nem válik unalmassá, mint a Hakuouki, illetve a grafika is sokkal szebb. A karakterdesignokat említeném még meg, amik elsőre kicsit furcsán festhetnek, de szerintem gyorsan hozzá lehet szokni, és fel lehet fedezni a bennük lévő “bájt”.

K-On!!: nekem ez már 4 rész után is sok. Az első sorozatot a Blu-Rayek kijövetelével egyidőben néztem, és így pont jó is volt, havonta-kéthavonta 2 epizód, viszont heti egy számomra fárasztó, és szinte rosszul vagyok, hogyha belegondolok, hogy ez a sorozat elvileg 24+ epizódos lesz.

Ichiban Ushiro no Daimaou:  a szezon meglepetése számomra, azt hittem, hogy egy újabb történet nélküli ecchit kapunk majd, de szerencsére nem. Rég láttam már olyan jó ecchit, ami nem lett unalmas 2-3 rész után, szóval ez mindenképpen egy ajánlott mű a stílus kedvelői számára. Lehet, hogy a történet nem állná meg a helyét a fanservice nélkül, de így a kettő együtt egy remek sorozatot alkot.

Rainbow:  Nem rossz sorozat, mindenképpen egyedi témával foglalkozik, és a megvalósítás is jó, de számomra valami hiányzik belőle. Azt nem tudom, hogy mi, de valahogy mégsem érzem azt, hogy különösebben kiemelkedő sorozat lenne, pedig lehetne.

Senkou no Night Raid: a Sora no Woto-t követi az Anime no Chikara nevű projectben, és bár a két sorozatban semmi közös nincs, ezt is legalább annyira – ha nem jobban – élvezhetőnek találom. Eddigi epizodikus cselekménye miatt leginkább talán a Darker than Blackhez tudnám hasonlítani, és mint ahogy ott is, a főszál szépen lassan bontakozik ki a az epizódok alatt. Nem tudom, hogy merre fog haladni a sorozat, de ez is a jobbak közé tartozik szerintem a szezonból.

Giant Klling: Nem szeretem a focit, de ez a sorozat még így is élvezhető. Átlagos sportaniméktől eltérően itt nem egy játékos a főszereplő, hanem a menedzser, akinek az a dolga, hogy egy gyenge csapatból egy erősebb csapatot alkosson. Mindig is szerettem az olyan sorozatokat, ahol a főhős az eszével ér el dolgokat, és emiatt kedvelem ezt is.

Kaichou wa Maid-Sama: számomra egy kicsit semmilyen sorozat, nem érzem úgy, hogy lenne valami kapcsolat a részek között, mintha csak egymás után lennének dobálva. Leginkább talán a Special A-hoz hasonlít, ahol a két főszereplő viszonya eléggé hasonló volt, viszont az nekem valahogy mégis jobban tetszett, talán a plot miatt.

kissxsis: Ezt azért kezdtem el nézni, mert az OVA-t is néztem, és nem szeretek félbehagyni sorozatokat. Nincs bajom az ecchivel, még akkor sem ha túl sok van belőle, de az a sorozat néhány helyen már tényleg kicsit ízléstelen, és nem a női testrészek mutogatása miatt, mert abból még nincs is olyan sok.

Yojou-han Shinwa Taikei: nagyon weird sorozat, de közben nagyon jó is, viszont ez biztos nem tetszene sok mindenkinek. Egy japán regény alapján készült (nem light novel), és névtelen főszereplőnkről szól, aki minden részben újraéli az egyetemi éveit, úgy, hogy mindig másik körhöz csatlakozik, de valahogy mindig sikerül elrontania az életét. Aki látta a Haruhi második évadját, azoknak azt mondanám, hogy képzeljenek el egy Endless Eightet, úgy, hogy minden részben más történik, de a végkifejlet így is ugyanaz marad. Azért, hogy kilépjen ebből a körforgásból, egy “nagy lehetőséget” kell megragadnia, amit már nagyjából tudunk is, hogy mi, de eddig egyik rész végén sem élt vele (bár minden rész végére közelebb kerül hozzá). Persze a főszereplő itt sem emlékszik semmire az előző epizódokból, de jó párszor van déja vu-je, ebben is hasonlítva ahhoz a bizonyos Endless Eigthez.

B Gata H Kei: Szintén kellemes csalódás, de így is csak az alsó-középkategóriában van. Elég érdekes felállás, és itt a fiú helyett a lány a perverz, viszont nem nagyon lép tovább a szokásos ecchi slice-of-life sorozatok szintjéről.

Ookiku Furikabutte S2: Erről nem fogok sokat mondani, akik olvasták az előző postom, azok tudják, hogy mi a véleményem a sorozatról, és ez a második évadra sem változott.

Ja, és majd elfelejtettem, volt itt még egy Heroman is, mit 2 rész után dobtam, mert iszonyú bárgyú volt. Tipikus amerikai rajzfilm, amilyenek a Cartoon Networkon is mennek, és én ilyenből nem nagyon kérek.